Az elméd legyen...

Az elméd legyen olyan, mint a viz



Tisztitsd ki az elméd, hogy nyugodt legyen, mint a háboritatlan viztükör, igy figyeld az ellenfeled. A nyugodt vizfelületen tisztán látható a tükörkép, de ha a vizet megzavarod, a tükörkép szétesik.A víz pusztitó elem is lehet. Ha szükséges, légy annyira pusztitó, amennyire kell.




Az elméd legyen olyan, mint a Hold



Mindig teljes mértékben legyél tudatában az ellenfeled jelenlétének, mozgásának - mint ahogy a holdfény is mindig egyenletesen terül el a tájon. A holdfényt eltakaró felhõk - az idegesség, a nyugtalanság, a zaklatottság.




Akaraterõ és a tudás



Nem elég tudni a technikát és felismerni annak szükségességét - akarni kell. Nem elég megütni az ellenfelet - akarni kell megütni. De nem elég csak akarni - ismerni kell a megfelelõ technikát.

A 20 pont

1. SOHA NE FELEDD: A KARATETISZTELETTEL KEZDŐDIK ÉS TISZTELETTEL ÉR VÉGET.
2. A KARATÉBAN NINCS ELSŐKÉNT TÁMADÓ.
3. A KARATE AZ IGAZ ELVEKET SZOLOGÁLJA.
4. ELŐSZÖR ISMERD MEG MAGADAT, AZUTÁN AZ ELLENFELEDET.
5. A TECHNIKÁNÁL ELŐBBRE VALÓ A SZELLEM.
6. SZABADÍTSD MEG SZELLEMEDET A TERHEITŐL.
7. A HANYAGSÁG, FIGYELMETLENSÉGSZERENCSÉTLENSÉGBE SODOR.
8. NE GONDOLD AZT,HOGY A KARATE CSAK A DOJO-BAN VAN JELEN.
9. A KARATE GYAKORLÁSA AZ EGÉSZ ÉLETET BETÖLTI.
10. HA MINDENT ÁTHAT A KARATE SZELLEME,A SZÉPSÉG FOG URALKODNI.
11. A KARATE OLYAN, MINT A FORRÓ VÍZ:HA NEM ÉG ALATTA A TŰZ, KIHŰL.
12. NE A GYŐZELEMRE GONDOLJ,aZ VEZESSEN, HOGY NEM VESZÍTHETSZ.
13. HA NEM BOLDOGULSZ ELLENFELEDDEL, VÁLTOZTASS.
14. A KÜZDELEM NEM MÁS, MINT A KÖRÜLMÉNYEKHEZ VALÓ TERMÉSZETES ALKALMAZKODÁS.
15. KEZEDET ÉS LÁBADAT ÉLES KARDNAK TEKINTSD.
16. AHOGY KILÉPSZ AZ AJTÓDON, MILLIÓ VESZÉLY VESZ KÖRÜL.
17. KEZDŐKÉNT ÁLLÁSOKAT, DE KÉSŐBB MÁR TERMÉSZETES LEGYEN A TARTÁSOD (SHIZENTAI).
18. A KATA LEGYEN PONTOS. A VALÓDI HARC AZ MÁS DOLOG.
19. MINDIG TARTSD SZEM ELŐTT AZ ERŐ MÉRTÉKÉT, A TEST HAJLÉKONYSÁGÁT ÉS A TECHNIKA MINŐSÉGÉT.
20. SOHA NE ELÉGEDJ MEG ELMÉLETI TUDÁSODDAL.

Az Eskü

Karate eskü

Dojo Kun

JELLEM

Keresd a jellem tökéletességét!

Törekedj személyiséged fejlesztésére!

BECSÜLET

Légy hűséges!

Óvjad és járjad az igazság útját!

AKARAT

Gyakorolj állhatatottságot!

Növeld lelkedben a kitartást!

ÖNURALOM

Kerüld az erőszakos viselkedést!

Tartózkodj a vakmerő megfontolatlanságtól!

TISZTELET

Tisztelj másokat!

Tartsd be az etikett törvényeit!

Karate do (életút)

A Karate-do egy olyan életút, amelyben az adott testi-szellemi fejlődést mindig a tegnapi önmagunkhoz mérve kell értékelni. A karate gyakorlásakor nincs szükség különösebb szelekcióra, hisz' bárki folytathatja korra és nemre való tekintet nélkül. A gyakorlás nem igényel különleges képességeket, de a rendszeres és fokozatos edzések kialakítják a testben és a lélekben mindazokat a tulajdonságokat, amelyeket egy egész életen át megőrizve, haladhatunk a személyes fejlődés útján. Valójában, pont a gyenge embernek van legnagyobb szüksége a fizikai- és pszichikai megerősödésre. Ennek egyik leghatékonyabb eszköze éppen a karate lehet. Erre a legfényesebb bizonyíték, maga az alapító mester, O-sensei Funakoshi Gichin életútja, aki gyenge, beteges gyermekként kezdte, és jutott el a tökéletes testi- és szellemi önkontroll magas szintjére. Egy út, amelyen bárki, kellő akarattal, bátor önbizalommal megvalósíthatja önmagát, felvértezve nemes jellemtulajdonságokkal, amelyek segítségével létrehozhatja a békét és harmóniát, önmagában és környezetében. A Karate-do más mércével mér, mint a hagyományos értelemben vett sportok; itt nincsenek tegnapi dicsőségek, nem fontos a "kihez képest". A buddhista gondolatkör kimondja; csak a pillanat létezik számunkra. Csak "itt és most" adatik meg a lehetőség arra, hogy jól "csináljunk valamit", bármit teszünk, vagy mondunk. A jövő pedig csak egy vágy, egy elképzelés, amit el szeretnénk érni, de nem biztos, hogy lesz alkalmunk kijavítani, illetve bepótolni mindazt a lehetőséget, amit az adott pillanatban elszalasztottunk. Ezt a szellemi attitűdöt szemlélteti a karatéban használatos két fogalom. Az egyik; az IPPON (egy esély), amely utal az egyetlen, megismételhetetlen lehetőség fontosságára, míg a másik; a ZANSHIN (tökéletes befejezés), vagyis készen van a pillanat, és már nem kell gyötrődni a jövőt illetően. Azt jelenti, hogy egészen ott vagyok, és megteszek minden tőlem telhetőt, az adott ügy sikerének érdekében. A Karate-do egy kívülről befelé ható, szellemi erőre épülő folyamat eszköze, amelynek segítségével, az arra méltó egyén, kifejlesztve önmagában a testi-és lelki tartást, a gyengék támasza lehet. A Karate-do nem csak állhatatos és alázatos Tanulóvá nevel, hanem megadja a lehetőséget arra, hogy valaki önzetlen és hűséges Tanítóvá válhasson. Karate sokoldalú összetettsége (testnevelési eszköz, mozgásművészet, önvédelmi képzés, versenysport, gondolkodásmódbeli közösség, személyiségfejlesztő eszköz, életfilozófia) lehetőséget ad arra, hogy bárki, - nemre és korra való tekintet nélkül - megtalálhassa a lelkületének éppen legmegfelelőbb aspektust. Elképzelhető, hogy későbbiekben, a rendszeres gyakorlás és "együttrezdülés" hatására átformálódik, ill. kikristályosodik az a belső motiváció, ami elindította őt ezen a komoly lemondásokkal járó, ám maradandó értékeket hordozó Úton. A Karate szellemi háttere és tudás-centrikus hierarchiája, valamint jól felépített technikai oktatási rendszere, egyenletes és harmonikus testi-szellemi fejlődést biztosít az állhatatos, szorgalmas és türelmes tanulónak. A fejlődés menetének megfelelő visszaigazolást az adott övfokozati rendszer által meghatározott vizsgakövetelmény sikeres teljesítése, valamint a SORS által "előírt" életünk próbatételei biztosítják, amik hűen megmutatják; Kik vagyunk? Meddig jutottunk? Valójában azok vagyunk-e, akik lenni szeretnénk? Ezeknek a kérdéseknek a megválaszolására szükség van megfelelő önismeretre és egy egészséges önértékelésre. Találkozás a Karatéval, valójában egyfajta találkozás önmagunkkal. Ahhoz, hogy képesek legyünk legyőzni saját gyengeségeinket, (figyelmetlenség, fegyelmezetlenség, önbizalomhiány, türelmetlenség, önteltség, irigység, tiszteletlenség, bizalmatlanság, rosszindulat, lustaság, stb.) elsősorban komoly önbecsülésre van szükségünk, másodsorban céltudatos akarásra. Az akaraterő az egyetlen és legmegfelelőbb eszköz, hogy elérhessük a lelki harmóniát és egzisztenciális életminőségünket. Tiszteletreméltó Tanítóm hitvallása; "Ha az akarat megvan, a lehetőség mindig megjön magától!". Az Ő életvitele szemléletesen bizonyítja e tény életszerű valódiságát. A belső lelkierő fontos lehet, nem csak az edzések terhelésének leküzdésében, hanem a mindennapi élet, a tanulás, a munkavégzés során fellépő nehézségek legyőzésében is. A testünk intelligens "jólneveltsége" lehetővé teszi számunkra, hogy hosszantartó egészséges életet élhessünk, aminek köszönhetően alkalmunk nyílik a személyiségünk formálására, céljaink megvalósítására, valamint környezetünk jóvátételére és embertársaink segítésére. A Karate, mint tradicionális értelemben vett Harcművészet, személyiségformáló erejénél fogva, - melyet a szellemi-filozófiai tanítások, erkölcsi útmutatók, valamint kitartást-, szorgalmat-, fegyelmet igénylő testgyakorlatok biztosítanak, - tökéletesen alkalmas a megfelelő önismeret és önértékelés kialakítására. A tudáscentrikus hierarchiára épült minősítőrendszer, ami a Karate-társadalom harmonikus működését hivatott biztosítani, fokozatokat különböztet meg annak függvényében, hogy a gyakorló milyen szintű technikai ismeretet sajátított el, illetve milyen szintű a harcművészetben való szellemi elmélyültsége. Ezt az osztályozást egy sajátos övfokozati jelöléssel teszi láthatóvá és közérthetővé, ami a hierarchián belüli praktikus tájékozódást szolgálja, ill. megfelelő színtű motivációt biztosít az úton haladó tanítvány számára. A tradicionális iskolák a fokozatos fejlődés-és elmélyülés érzékeltetése céljából a különböző és egymást követő övjelöléseket fokozatosan sötétülő színskálával teszi nyilvánvalóvá (fehér,- citrom,- narancs,- zöld,- kék,- barna,- fekete). A színek váltakozása egy konkrét motiváló eszközként szerepel, biztosítva a türelmetlen természetű kezdő karatéka számára a kézzelfogható, gyorsan elérhető, közeli cél lehetőségét.A kék öv kétszeri,- illetve a barna öv háromszori ismétlődése már a türelem fokozatos erősítését szolgálja, ami majd szükségeltetik, az egyre kifinomultabb és egyre kevésbé látványos fejlődési fokozatok állhatatos megéléséhez, amikor már nem kívülről jönnek az elismerő visszajelzések. A megszerzett fekete öveknél már nem szerepel megkülönböztető jelzés, ami mutatná az adott fokozatot, így ott inkább a meglévő technikai tudásszint megnyilvánulása, valamint az erkölcsi példamutatás válik mérvadóvá. A fokozati rendszer színjelölése ezen kívül filozófiai tartalmat is takar; (fehér - érintetlen üresség; citrom - felkelő nap, a kezdet; narancs - lenyugvó nap, az előrehaladás; zöld - erdő-mező, a természet élénk lüktetése; kék - tenger mélysége, víz folyása; barna - a föld szilárdsága és állandósága). A fekete szín képletesen hordozza az összes szín kevert együttesét, jelképezi a tanuló által végigjárt utat, az elvégzett iskolát. A DAN azt jelenti; a tanuló már eljutott a "felnőtté válás" felelősségteljes lépcsőjéhez, ahol már elérte a türelemnek és elkötelezettségnek azt a fokát, amikor már nem a látszó külső, és nem a bizonyítás kényszere vezérli a folyamatos előrehaladásban, ahol már nem követhet el olyan hibákat, mint "felelőtlen gyermek" korában. A kezdő karatékák övszíneikre hagyatkozva keresik megfelelő helyüket az Úton, amit mindenkor, csak az összehasonlítás és megkülönböztetés eszközével tudnak megtalálni. A fekete öv tulajdonosa egyre inkább önmagában keresi az Utat, felhasználva önnön gyengeségének múltbéli tapasztalatát, valamint a követendő ideák bíztató erejét. A mindennapi edzések hatására kialakul a szorgalom és akarat egysége, mindamellett a gyakorlásban megmarad a folytonos javítás megnyugtató lehetősége, ám az elsajátított technikai ismeret magában még nem elegendő a tudás "életszerű alkalmazásához". Ehhez ugyanis szükség van olyan lelki behatásokra, amelyek kellőképpen próbára teszik a gyakorló pszichikai állóképességét, a fellépő stresszhatások leküzdésében. Az edzésen a pszichikai "feszítettség" érzése, valamint a valós élethelyzetek pillanataiban rejlő "megismételhetetlenség" lélektani hatásai nem tudnak érvényesülni. Ezek a megfelelően "éles" helyzetek nehezen alakíthatók ki az edzések folyamán, mivel itt az együtt gyakorlók, egymást ismerve, nem törnek a másiknak az életére, illetve nincs is különösebb "vesztenivalójuk". A kialakított versenyhelyzetek és versenyek már rendelkeznek a pszichés megmérettetés lehetőségével, bár ott elsősorban az adott pillanatnyi forma és időzítés dönti el a végeredményt. A megszerzett tudás objektív lemérésének egyik eszköze, a zseniálisan felépített övfokozati rendszer, amelyben az adott technikai szintnek megfelelő fokozatosság és sokoldalúság érvényesül. A vizsgának komoly tétje van, hiszen a megszerzett tudás elismertetésének lehetősége nem lehet "sikertelen", mivel ez nem csak a kellő technikai tudás megalapozottságát kérdőjelezi meg, hanem a vizsgázó szellemi felkészültségét is. Ez igen nagy kihívást jelent, és komoly pszichikai nyomást gyakorol a vizsgázóra, amit csak megfelelő nyugalommal, önbizalommal és kellő határozottsággal tud kezelni. A vizsgáztatást végző Tanító lehetősége, hogy felmérheti a tanítványok által elsajátított ismeretek gyakorlati alkalmazhatóságának minőségét. A tanító "sikerességét", illetve a tanítások helyességét elsősorban a tanítványok "élethű" megnyilvánulásai és a vizsgán bizonyított helytállásuk igazolja, ahol mindenki igyekszik legjobb tudásának megfelelően, hitelességre törekedve bemutatni a kitűzött feladatot. A vizsgáztató mindenkori felelőssége; az objektív megítélés, amely az adott életkor és technikai tudásszint sajátosságainak figyelembevétele mellett a vizsgaszabályzat előírásainak megfelelően történik. Az oktatásban érvényesülő didaktikai alapelv a fokozatosság, ami azt jelenti; a tanítvány csak annyi információt kapjon, amennyit biztonsággal feldolgozni képes. Ennek megfelelően szabályozott az övvizsga fokozatonkénti követelményszintje, elvárásai. A kezdő karatékától legfeljebb annyi várható el, hogy a legegyszerűbb alaptechnikák mozdulatait, aránylag kevés hibával be tudja mutatni (8.Kyu - citromsárga öv). Ezen a szinten elegendő az adott technika formai ismerete. A következő fokozatoknál már érzékelhető kell, legyen a technikai-és mentális jártasság növekedése, a használatos erők ismerete és alkalmazása az adott fokozatnak megfelelően (7.-6.-5.-4.kyu - narancssárga,- zöld,- kék öv). Itt már elvárható az aránylag pontos és koordinált technikai végrehajtás. A következő lépcső a tanulófokozatok felső szintje, ahol már alapvető elvárás az erők harmonikus megjelenítése, a technikák minőségi bemutatása, ami érzékelteti a kellő határozottságot, hatékonyságot és eredményességet, valamint mutatja a szellemi koncentráció és lelkierő magasabb fokát (3.-2.-1. Kyu - barna öv). Ekkor már nem változik az övek színjelölése, mivel itt már a külső-és belső tartalmak fogják mutatni a különböző lépcsőfokokat.Az övvizsgákat felfoghatjuk egy sajátos ösztönző eszközként is, amely megmutatja és biztosítja a folyamatos haladás lehetőségét és a Karate-Do fejlődését. A megszerzett övfokozat egy-egy lépcső a felfelé vezető úton, amely a mélyebb megértéséhez vezet. Viszont a szigorúan vett vizsgaanyag helyes végrehajtása nem több, mint egy lecke megoldása, amivel ellenőrizni tudjuk; tanulmányainkkal jó irányba haladunk-e.

Karate története

A karate ősének tekinthető küzdőmód, valószínűleg Indiában alakult ki. A különböző harci iskolák, a buddhista szerzetesek életrendjének részét képezték. A Zen-buddhizmussal egyidőben terjedt át Kínába egy egészségmegőrző gyakorlatsor, amely speciális gimnasztikai elemeket, légzéstechnikákat, gyógyító eljárásokat, meditációs gyakorlatokat tartalmazott. Ebből a rendszerből váltak ki és indultak önálló fejlődésnek a Kung-Fu és a Tai Chi Chuan harcművészetek. A következő állomás, Okinawa szigete volt, ahol 1392-ben engedélyezték a kínai bevándorlók letelepedését, és ezzel nem csak a kereskedelem indult virágzásnak, hanem a különböző küzdőrendszerek is. Ezalatt az időszak alatt kiterjedt kereskedelmet folytatott Kínával, valamint Japánnal. Egy évszázad elteltével Syo Hasshi király, a kard erejével egyesítette a Ryukyu fő szigeteket, és politikájának köszönhetően virágzó buddhista kultúrában és békében éltek az emberek. Így 1609-ben a japán Satsuma klán seregei könnyedén leigázták a Ryukyu szigeteit. Okinawa hercegét túszként elhurcolták, Naha-ba (Okinawa fővárosa) pedig rendfenntartó erőket helyeztek, a belső rend ellenőrzésére. A katonai osztályt száműzték, és az összes fegyvert elkobozták. Ezért az emberek megtanulták a mezőgazdaságban használatos eszközökből átalakított "fegyverek" használatát. Így az okinawai fegyveres harci technikákban, amelyeket a mai napig az utókorra hagyományoztak, a jo és a bo (kis-és nagy bot); a cséphadaróból kialakított nunchaku (kettő, ill. három részes láncos bot); a kasza markolatából formált tonfa (alkarvédő-és ütőeszköz); valamint a halászok által használt szigonyból lett sai (vívóvilla) található meg. Rendeletben az őslakosságnak megtiltottak mindennemű fegyver használatát, ill. birtoklását. Ennek hatására a falvakban titkos csoportok alakultak, és gyakorolni kezdték a kínaiaktól tanult különböző pusztakezes harci technikákat, amelyeket hatékonyan alkalmazni is tudtak a fosztogató, gazdátlan szamurájokkal szemben. A japán és kínai harcművészetek befolyásolták az okinawai harcművészeteket, így ezeknek a technikáknak a felhasználásával egy kiforrott pusztakezes küzdőművészet alakult "Tode" (Tang-kéz) néven, amely a 250 éves megszállás alatt hallatlan fejlődést ért el. Hosszú ideig Okinawán a Karatét csak "Te"-nek (Kéz) nevezték. Feljegyezték, hogy 1905 augusztusában egy okinawai Karate oktató, bizonyos Nagashige Hanagasuku, a japán jellegű Karate-t (Üres Kéz) használta Tang helyett. Ebben az időben az évszázadokon át csiszolt-és finomított egységes stílus, különböző irányzatokra bomlott: Naha-ryu, Shuri-ryu, Tomari-ryu. Funakoshi Gichin okinawai tanító, aki a kor legendás hírű mestereitől (Matsumura, Azato és Itosu) magas szinten elsajátította az alapvető küzdőirányzatokat, és több éves elemző-rendszerező munkával megtisztította, majd egységes egésszé formálta az ősi harcművészetet. 1915-ben, amikor Japánban megtartotta első nagyszabású bemutatóját, már 46 éves volt. A siker hatására felkérték, tartson tanfolyamot, Tokyo város nagyobb egyetemein, ezért végleg Japánba költözött, és ezzel az általa rendszerezett harcművészetet központi támogatással egyre szélesebb körben kezdte oktatni. 1930-ban, az okinawai mesterek jóváhagyása mellett az addigi TODE KARATE JUTSU nevet KARATE-DO-ra változtatta, így adva új értelmezést a kifejezésnek.. A japán "Kara Te" szóképek jelentése: Üres Kéz, míg a "Do" jelentése: Út. A szóösszetétel Bu Do (a Harc Útja) lényegét jelképezi, ami az ellenséggel szembeni fegyvertelen önvédelmet jelenti. A szóösszetétel leegyszerűsítve egy fegyvertelenül, kézzel és lábbal vívott küzdelmi rendszerre, módszerre utal, ahol az ellenfelek különböző ütésekkel és rúgásokkal próbálják egymást legyőzni, illetve harcképtelenné tenni, valamint igyekeznek egyidejűleg a támadásokat kivédeni, elkerülni. Karate-Do Mélyebb filozófiai megközelítés, Zen-buddhista értelmezést kölcsönöz, az adott szókapcsolatnak: "Üressé tenni magad". Mint ahogyan csak a tiszta tükör képes maradéktalanul visszatükrözni az előtte álló dolgokat, úgy kell megtisztítania a tanulónak tudatát és lelkét az önzés-és gonoszság- okozta káros jellemvonásoktól, hogy megfelelő szellemi tartással tudjon szembenézni az élet nehézségeivel. Azok, akik ezt a fajta fegyvertelen harcmodort gyakorolják, mindig ki kell üríteniük a tudatukat, megszabadítva az önző és romboló gondolatoktól, mint "egy hangot adó üres völgy". Van egy buddhista közmondás: "A forrna, üresség. Az üresség, forma" Ha valaki felfogja a világmindenség lényegét, rádöbben, hogy minden üres. Az üresség bizonyít minden igazságot. Az Út jelenti a módszert, a szemléletet, a filozófiát, vagyis az egész életformát, melyet az erkölcsi tanítások mélyen áthatnak. Így válik az egyszerű küzdőrendszer nemes értelemben vett Harcművészetté, ahol a harc, önmagunk gyengeségeinek legyőzését, a művészet pedig a testi-és szellemi tökéletesedésre való őszinte törekvésünket fejezi ki. A Karate rendszerezője, Sensei (Tanító) Funakoshi Gichin öt pontban foglalta össze az általa kiformált küzdőművészet szellemi lényegét: ez a lényeget kifejező öt szó: jellem, becsület, akarat, önuralom, tisztelet, melynek egyike sem vonatkozik testi tulajdonságokra. A karate gyakorlatai, az alapító Mester felfogása szerint, csupán eszközt jelentenek az egyenes és határozott jellemű, ellenfelét tisztelő, bátor, erős akaratú sportember személyiségének kialakításához, tökéletesítéséhez."A Karate célja nem a mások feletti győzelem, hanem a gyakorlatok tökéletesítése és a jellem fejlesztése." A valódi Karate nevelő értékei rendkívül nagyok. A felelősségtudattól mélyen áthatott képzési módja, egy egészséges és helyes magatartásformát biztosít, amelynek elsajátítása különösen a mindennapi életben válik előnyére az egyénnek. Ebben a megközelítésben bátran nevezhetjük Életiskolának is. A kitűzött elérendő célokat a fizikai és szellemi koncentráció révén igyekszik megvalósítani. Így alakul ki a test - szellem - lélek egyenértékű hármasságának szétválaszthatatlan egysége, amely állandó egymásra hatásával biztosítja az emberi létforma harmonikus működésének elengedhetetlen feltételét. Do azt jelenti; haladni az úton megállás nélkül, leküzdve a hétköznapi nehézségeket, törekedve arra, hogy legjobb tudásunk szerint megtegyük mindent a minket körülvevő világ jobbításának érdekében. A Zen szimbóluma a bezárt kör, amely jelképezi a teljességet, a befejezett egészet, a harmóniát, az egységet. De a kör jelenti az állandó mozgásban lévő folytonosságot is. A kör jelenti azt a tökéletességre törekvő életformát, amely kimondja; nem elégedhetünk meg félmegoldásokkal sem azokban a dolgokban, amit kapunk, sem azokban a dolgokban, amit adunk. De a kör kifejezi azt is, hogy mindig azt kapjuk, amit adunk, s ezáltal azt, amit érdemelünk, mivel a kör is mindig visszatér önmagába. Természetesen a filozófiai megközelítésen túl még formai, tartalmi osztályozásra van szükség ahhoz, hogy jobban megérthessük a Karate-Do célját, értelmét, és megvalósításának módját. Egyszerűen és tömören úgy is megfogalmazhatnánk: "Nem csak sport, hanem gondolkodásmód, életforma, a testi-szellemi nevelés eszköze, végső esetben fegyver." Az ősi tapasztalatok által létrehozott mozgásforma, és a kialakításához elengedhetetlenül szükséges felkészítési módok, hathatós segítséget jelentenek a testi erő és egészség fejlesztésében. Ám a testi működések feletti uralkodást csak a szellem erejével lehet megvalósítani. Mint ahogy lelki nyugalmunk záloga a szellemi összpontosításon alapszik, úgy testünk harmóniája is egyfajta koncentráltságon keresztül valósítható meg. A tanulás folyamatában előáll az ősi tanítás; miszerint a belső fegyelmet csak a külső fegyelem útján alakíthatjuk ki. Ezt a külső fegyelmet elsősorban a test fegyelmezése révén érhetjük el. Mivel a Karate gyakorlása alapvetően nem igényel különleges fizikai képességeket, - hisz' önmagunk formálásában nincs szükség másokkal való kemény összeütközésre, sem bonyolult, akrobatikus mutatványok elsajátítására - ezért korra és nemre való tekintet nélkül, bárki számára alkalmas eszköz lehet az önfejlesztés sokrétű tárházában. Ennél fogva bátran kijelenthetjük, hogy a modern testnevelés követelmény-és értékrendszerében a Karate testnevelési értéke méltó helyet foglal el.

A stílus jellegzetes sajátosságai

Hosszú, egyenes technikák; a technikai végponton történő fókuszálás. A támadótechnikák végrehajtására jellemző, hogy testre és fejre is csak jelzett találatot lehet alkalmazni. Ez azt jelenti, hogy a maximális erővel és gyorsasággal végrehajtott támadást a célpont előtt 1-2 cm-rel meg kell állítani. Ez az elv, a gyakorlók egészségének megóvását szolgálja, és egyben kialakítja az egymás iránt érzett bizalom és felelősségtudat, valamint a fokozott figyelemösszpontosítás szellemi képességét. Ez a stílus alapvető jellegzetessége, amit úgy nevezünk: KONTROLL. A Shotokan iskola küzdőstílusára jellemző az "Ippon" elve, ("egy lehetőség, egy támadás") amely megfontoltságra, ám egyben határozottságra nevel, kifejlesztve a gyors helyzetfelismerés és a megfelelő időzítés alkalmazásának pszichikai képességét. Ilyen értelemben a stílusirányzatot leginkább a párbajtőrvíváshoz lehetne hasonlítani. A stílus gyakorlását elsősorban a Formagyakorlatok (KATA) tanulása és tökéletesítése jelenti. Ezek egy szigorúan koreografált, szimbolikus küzdelemnek tekinthető technikai sorozatok, melyeket különböző irányokba kell végrehajtani. Ezek a gyakorlatsorok tanítanak a technikai pontosság tökéletesítésére, valamint a magasabb szintű önvédelemre. A Shotokan stílus közel 50 formagyakorlatot ismer, melyek koreográfiája, valamint technikai bonyolultsága gazdag változatosságot mutat.

Terebbes Ázsia Lexikon a shotokan karatéról

Shotokan karate
1922 májusában a Japán Nevelésügyi Minisztérium az atlétika népszerűsítésére bemutatót szervezett. Úgy gondolták, a rendezvény sikerét fokozzák azzal, ha valami különleges látványosságot is beiktatnak a műsorba. Így került sor Gichin Funakoshi okinawai karatemester meghívására.Funakoshi apró termetű, 155 cm magas ember volt, aki az Okinawai Harci Szövetség, a Shobukai titkáraként működött, és amikor a meghívást elfogadta, már 51 éves volt. A Shuri-te mellett ismerte a Goju, Shito és Uechi ryukat is. Mesterei Yatsututsune Itosu és Matsumura voltak.A meghivás egy hétre szólt, és amikor Funakoshi a japán partok felé hajózott, még nem sejthette, hogy szülőföldjét már sohasem fogja viszont látni. Nagy reményekkel kelt útnak, és közben verset írt: "Ki fogja éltetni, továbbfejleszteni a karate igazi lényegét, talán én lettem kiválasztva erre, ha így van, az istenek előtt esküszöm, hogy elindítom a karate nagy megújulását."A bemutató után Jigaro Kano, a dzsudó megalapitója marasztalta, ne utazzon vissza, hanem kezdjen Japánban tanítani. Így Funakoshi bemutatókat tartott a Kodokánon (Dzsúdó Főiskola) és a Budokaion (Harci Művészeti Kollégium), de nagyon szegényesen élt, és a megélhetéséhez szükséges pénzt betűrajzolással teremtette elő.1924-ben a Keio Egyetemen megszervezte az első Karate Klubot, és 1927-ben már három iskolában tanitott.1925-ben Yoshitaka nevű fiatal, önálló, ötszőnyeges dojót (gyakorlóterem) nyitottak, amit Shotokan-nak neveztek. Három könyvet is írt, de a legfontosabb az 1939-ben megjelent Karate-do instrukciók.A második világháború után 1948-ig Japánban minden harci művészettel kapcsolatos tevékenység tiltva volt. A tilalom feloldása után Funakoshi, bár közeledett a 80. életéve felé, ismét elkezdett tanítani. A karatéról vallott nézete eltért sok későbbi követőjétől. Szerinte a karate legfontosabb feladata a jellem nevelése, amit gyakorlatok, főként formagyakorlatok egyre koncentráltabb végrehajtásával lehet elérni. A versenyszerű küzdelmet ellenezte, mert ezzel szerinte a karate lényege vész el.A gyakorlatok egyre elmélyültebb végrehajtása, ahol a test már feltétel nélkül engedelmeskedik a pszichikum parancsainak, más feladat, mint a versenyeken pontok után törekedni. Egyébként, "ha egyszer tökéletesen elsajátitottad a formagyakorlatot, akkor alkalmazni tudod a küzdelemben is." De nem a küzdelem a fontos, inkább "törekedj a jellem tökéletesitésére, légy hűséges, igyekvő, ismerd el a másikat, őrizkedj az erőszakos cselekményektől."Funakoshi az akkori mestereknél nagyobb intelligenciával szavakba tudta foglalni a karate elméletét, és olyan rendszert dolgozott ki, ami mások által is érthető és követhető. Nem hitt a látványos technikákban, az öv feletti rugásokban, ezért rendszere ilyeneket nem is tartalmazott. Az Okinawáról hozott formagyakorlatokat leegyszerűsítette, de technikai elemekkel változatosabbá tette. Sokszor a formagyakorlatok nevét is a jellemzőbbre változtatta. Ő maga keményen edzett, testét tölgyfa botokkal ütötte, hogy ellenállóbbá tegye. 1949-ben híres tanítványával Masatoshi Nakayamával megszervezte a Japán Karate Szövetséget. 1951-ben Funakoshi ellenvéleménye dacára bevezették a szabad küzdelmet, és 1657-ben létrejött az első hivatalos verseny. Ebben az évben halt meg Funakoshi is. A Shotokan hagyományait legszélesebb körben fő tanitványa, Nakayama terjesztette tovább.Munkásságát a szövetség létrehozása, a versenyszabályok kidolgozása, az első verseny megszervezése és mintegy 20 könyv fémjelzi. Az igazi karate lényegét mestere szellemében fogalmazta meg: "A sport a versenyzőket gyorsan fejleszti. Keményen gyakorolják a fizikai technikákat amíg fiatalok és versenyeznek. Az évek múlásásval azonban a test hanyatlik, és már nem lehet megfelelő a versenyhez. A szűk cél felé elérik a csúcsot, majd gyorsan hanyatlani kezdenek. A karate-do célja nem ilyen szűk, mint a győzelem. A lépcsőn való felfelé haladáshoz lehetne hasonlítani. Amikor a tudat és a test együtt fejlődik, akkor a tanítvány egyre feljebb kerül. Még ha a test hanyatlik is, a személyiség tovább fejleszthető. Ez a folyamat halálig tart, hiszen senki sem tökéletes." A Shotokan irányzat, mivel öreg, fiatal, férfi és nő számára gyakorolható, az egész világon népszerű lett.